Van szerencsénk ismét egy hölgyet megszólaltatni, aki szintén a felsőoktatásban jött rá, hogy amit tanul, az nem egyezik meg azzal, amit csinálni szeretne.
Elmondható, hogy mostanra túl vagyunk már néhány interjún, és nagyon sokszor azt tapasztaltuk, hogy beszélgetőpartnereink rendre az egyetemen jöttek rá, hogy nagyon nem azzal szeretnének foglalkozni, mint amit tanulnak, ezért másféle irányba indultak. Most is hasonló történt.
Kasza Orsolya vagyok, jelenleg a Digital Apes-nél dolgozok kompozitorként.
Szerencsésnek tartom magam, mert abban a korszakban nőttem fel, amikor az emberek már megengedhették maguknak, hogy legyen otthon számítógépük és videokamerájuk, így már gyerekként elkezdtem foglalkozni a filmezéssel, saját kisfilmeket készítettem, amiket meg is vágtam és főcímet is készítettem hozzájuk. Amikor a továbbtanulásról kellett döntenem elég tanácstalan voltam, így végül közgazdasági egyetemre mentem, de közben rájöttem, hogy az nem az én világom és ekkor kezdtem el autodidakta módon tanulni a különböző szoftverek használatát és készíteni animációkat, kisfilmeket. Ezekkel a munkákkal felvételiztem a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Media Design szakára, ahol sok területtel és programmal ismerkedtem meg. A digitális utómunka mellett foglalkoztam például fényfestéssel, interaktív installációkkal, virtuális valóság alkalmazások készítésével, így a második év végére már kialakult bennem, hogy kompozitor szeretnék lenni.
Az vonz ebben az egészben, hogy a valós és CG elemek kombinálásával gyakorlatilag bármilyen világ létrehozható, a valóság kiegészíthető és átformálható, ezek a vizuális alkotások pedig hatással vannak az emberek gondolkodására, így formálják világunkat. A szakdolgozatomat is ebben a témában írtam, arra a kérdésre keresve választ, hogy miért tudjuk a filmekben a nem reális elemeket reálisként észlelni.
Ahhoz, hogy ilyen munkakörben el tudjak helyezkedni, meg kellett tanulnom a Nuke szoftver használatát, amihez a Mesharray Nuke tanfolyamát választottam. Az intenzív oktatásnak köszönhetően rövid idő alatt elsajátítottam az alapokat. Ezután elkezdtem saját projekteken dolgozni és összeállítani egy student reelt, tudatosan készülve arra, hogy a gyakorlatot már ebben a munkakörben tölthessem el egy szakmailag is kiemelkedő helyen. Így kerültem a Digital Apes-hez, ahol azóta is dolgozom.
Munkám során a Nuke-ot használom, de trackeléshez segítségemre van a Mocha nevű szoftver is.
Szerintem bármilyen tudás elsajátítható, csak elszántság kérdése, hogy az ember eléri-e a célt, amit kitűzött maga elé. A szakmához szükséges látásmódom és vizuális érzékem is folyamatos tanulás eredménye, és természetesen van még rajta mit fejleszteni. Szerencsére már hazánkban is vannak képzések, melyek segítségével el lehet indulni az úton, de a legfontosabb, hogy tudjuk magunkat fejleszteni egy életen át.
A kompozitálás lényege röviden az, hogy több képet integrálunk egy olyan képbe, amelyről aztán nem lehet megmondani, hogy nem egyetlen kamera rögzítette, hanem digitális manipuláció eredménye. Vegyünk egy olyan példát, amikor egy zöld háttér előtt felvett jelenetbe kell CG hátteret integrálni. Ilyenkor a munka a nyersanyag előkészítésével kezdődik, lelyukasztjuk a zöld hátteret, esetleg rotózzuk a szükséges elemeket, ezután beillesztjük a CG hátteret, amit különböző színkorrekciók által hozzáigazítunk a felvett anyaghoz. Az eredmény akkor jó, ha hihető, amit látunk.
Mivel még csak fél éve dolgozom, ezért nap mint nap találkozok kihívásokkal, de örülök annak, hogy minden munkafolyamatban részt vehetek és saját jeleneteim vannak, amiket megpróbálok mindig a lehető legjobban megcsinálni. A kihívást számomra az jelenti, hogy megkapom a feladatot, aztán magamtól találom ki, hogy hogyan is kellene azt technikailag megoldani, bár sokat segítenek a kollégáim, de megpróbálok csak akkor kérdezni, ha nagyon muszáj.
Minden munka más, viszont bizonyos technikákat mindegyikben lehet és kell is alkalmazni. Én most abban a fázisban vagyok, hogy megpróbálok minél több ilyet elsajátítani, hogy magabiztosan tudjam kezelni a szoftvert és egyedül is meg tudjak oldani komplexebb feladatokat.
Most fejeztük be a novemberben mozikba kerülő Éjszakám a nappalod komédia munkálatait, jelenleg pedig a Murdoch nyomozó rejtélyeinek egy részén dolgozunk, de hamarosan elkezdjük majd a Kincsem vizuális effektjeit gyártani.
Mint azt már említettem, vannak itthon is képzések, melyek hasznosak lehetnek az induláshoz, és szerintem azért jó egy ilyenen részt venni, mert gyorsabban megszerezhető az a tudás, amit amúgy tutorialokból szednénk össze. E mellett az inspiráló közeg is fontos, nagyon sokat lehet tanulni mások ötleteiből, látásmódjából, igazi gyakorlati tudásra pedig csak akkor tehet szert az ember, hogyha elhelyezkedik valahol, onnantól azonban már folyamatos a szakmai fejlődés.
Az induláshoz a legfontosabb szerintem egy jó showreel összerakása, ami persze nem azt jelenti, hogy blockbusterekbe illő jelenteket kell produkálni, hanem azt, hogy meg kell mutatni milyen képességekkel rendelkezünk, milyen technikákat ismerünk, mennyire vagyunk kreatívak. Az interneten rengeteg tanács van, hogy mitől jó egy showreel, érdemes utána olvasni, hiszen ezzel képviseljük magunkat, amikor jelentkezünk egy állásra. Személy szerint én megnyerőnek tartom, ha valaki minél több saját anyaggal dolgozik, mert ez megmutatja, mennyire kreatív. Magam is nagyrészt saját felvételeket és fotókat használtam a shotjaim elkészítéséhez. Amikor elkészült a reel, kapcsolatba kell lépni azokkal a studiókkal, ahol szívesen dolgoznánk, és nem kell feltétlenül az álláshírdetésekre várni.
Szabadidőmben most éppen a Mayát tanulom, illetve saját mobil alkalmazásomon dolgozok. E mellett szeretek sportolni, olvasni és ha még marad időm, akkor az Xbox kontrollert nyomogatom.
Én is köszönöm!