Assassins Creed, Halálos Iramban, Halo, Shadow and Bone - csak néhány világhírű projekt, amin Éva dolgozott. Az alkotás iránti vágy már középiskolásként fellobbant benne, érettségi után két évet tanult animáció, majd fotó szakon, 23 évesen pedig az ország legnagyobb stúdiójában volt látványtervező. Kérdeztük kezdeti útkereséséről, nagycéges tapasztalatairól, és jövőbeni terveiről, ismerjétek meg ti is!
Nagyjából a gimi kezdetén eldöntöttem, hogy valamilyen művészeti irányban szeretnék majd tovább tanulni, mindig is érdekelt a rajzolás és egészen jól ment már kisgyerekként is. Nem volt gondom a tanulással, az alaptantárgyakkal, csak egyszerűen nem érdekeltek annyira mint az alkotás. Elkezdtem gondolkodni és kutatni a lehetőségek után. Elsőre természetesen a művészeti egyetemek jöttek képbe, Mome és Képző. Ezidőtájt a rajztanárom sokat segített, terelgetett kicsit, de elég önjáró voltam már akkor is. Érettségi előtt már komolyabban kutakodtam a neten és suli után sok időt töltöttem a jó öreg photoshop előtt. Ekkoriban lett meg az első digitális rajztáblám és jól be is szippantott a konceptelés, a matte paint és a filmes világ. Sajnos akkoriban ezt még nem lehetett itthon tanulni, iránymutatás nélkül maradtam, nem ismertem senki szakmabelit, akitől kérdezhetnék. Hálisten' volt már internet otthon, ez nagy szó volt akkoriban, így tudtam tanulni a feltöltött munkáimra érkező kommentekből. Ezzel párhuzamosan beiratkoztam a Képzőre felvételi előkészítőre, és rájöttem, hogy ez nem teljesen az amit én szeretnék csinálni. Az ottani tanáraim is felvilágosítottak hogy vagy színházi díszlet tervezés lesz vagy animáció. Ez a két szak állt a legközelebb az elképzeléseimhez, de egyik sem teljesen az volt, amit én szerettem volna csinálni. Meghoztam a kompromisszumot. Elengedtem a képzőt az egyetemi jelentkezésnél és bejelöltem a Mome animációt. Ezt az egy helyet adtam le a lapomon, mindent vagy semmit. Második körig jutottam a felvételi folyamatban és mire leérettségiztem (2012) már tudtam hogy nem fogok egyetemre menni ősszel, úgyhogy elkezdtem kutakodni mik a lehetőségek. Ismerősömtől hallottam az Illyésről, beiratkoztam animáció szakra és fel is vettek. Nem bántam meg a döntést, sőt! Nagyon élveztem a 2 évet amit itt töltöttem a két szakon.
Nagyon élveztem az animációs képzést, a programokat, igazi felfedezés volt, hogy mi mindent lehet megcsinálni egy animációs szoftverrel. De azt érzetem, hogy ez nem teljesen az én irányom. A filmezés jobban érdekelt mint az animáció. Szerencsémre párhuzamosan elindult az első fotó szakképzés is az Illyésben és a fotós nyári tábor után úgy döntöttem az akkori tanáraim javaslatára, hogy átmegyek a fotó szakra. Itt kezdtem a második sulis évemet. A másodikos anyagot tanultam és közben különbözeti vizsgákat tettem az elsős anyagból, elég húzós volt, de nagyon jól tettem hogy bevállaltam. Itt megtanultam világítani, komponálni és teljesen más hozzáállással álltam hozzá a photobash-hez, a koncepteléshez és a matte painthez mint előtte. Ennek az egy évnek és a rengeteg fotós gyakorlatnak köszönhetően tudatosan használom a fényeket és a beállításokat. Itt tanultam meg hogy a tekintetvezetés a vizuális szakmák alapja, majdnem mindegy melyik szakterületen dolgozik az ember.
Miután végeztem az Illyésben jött egy próbameló a Digicből, Matte Painternek jelentkeztem. Ekkor ismertem meg a stúdiót. Sajnos azon a nyáron nem jutottam be, így következett egy év útkeresés, szabadúszás. Ez nem volt egyszerű időszak, de kivártam a lehetőséget és egy évvel később bekerültem, azonban nem Matte Painternek hanem Concept Artistnak lettem felvéve. Alapvetően az a különbség a két foglalkozás között hogy a mattés kollégák a projekt végén gyönyörűznek és festik meg a háttereket, díszletkiegészítéseket, míg a conceptesek a projekt elején segítenek kitalálni hogyan is nézzen ki a látvány, gyakran ilyenkor még csak a forgatókönyv van, esetleg storyboard vagy animatic és a rendező viziója. Úgy alakult, hogy ezt a váltást sem bántam meg, itt kitanultam a nagyvállalati munkakörnyezet működését: hogyan kell egy kialakult rendszerben dolgozni és megtanultam a szakma alapjait. Az első egy évben rengeteget fejlődtem. Olyan volt mintha egy vidámparka járnék dolgozni. Nem is igazán munka volt, nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen fiatalon bekerültem, azon a nyáron alig múltam 23 éves, és máris az ország legkomolyabb stúdiójában voltam látványtervező. Mondjuk fel is kelett kötnöm a gatyámat, mert a tempó nagyon pörgős volt. Össze sem lehet hasonlítani a szabadúszós "majd én beosztom a saját időmet" életszemlélettel. Nem volt egyszerű, de úgy, ahogy, lassan felvettem a fonalat.
Tisztán emlékszem, hogy az első projekt aminek az elejétől része voltam, az Assassins Creed Syndicate rövid tv spotja volt. Erre a kis filmre a mai napig büszke vagyok. Rengeteg meló volt vele. Még arra is emlékszem, hogy az első taskom annak a shotnak a konceptje volt mikor először tűnik fel a főhős a hintó ablakában tükröződve. Úgy kelett megfestenem a képet, hogy egyértelmű legyen ki közeledik a hintóban ülő alak felé. Kihívás volt.
Az egyetlen dolog amit visszanézve máshogyan csinálnék az az, hogy sokkal lazábban állnék ehhez az egész szakmához. Megmondanám az akkori énemnek hogy nyugi, úgyis lesz valahogy. Ha szépen felépítem a portfóliómat és megbízhatóan dolgozok jönnek majd a megkeresések és a lehetőségek. Nem szabad túlparázni ezt az egészet, amíg az ember építi a portfólióját, addig nyugodtan el lehet vállalni mellette valami olyan munkát, amivel megvan a létbiztonság. Nekem sokszor szerencsém volt, mert voltak kisebb megrendeléseim, de amikor ezek nem voltak, és nem volt sem fix munkám, sem komolyabb tartalékom, eléggé el tudtam keseredni. Szóval így visszanézve jobb lett volna több lazasággal élni, de nem bántam meg semmit.
Trükkös kérdés, a válasz sem egyszerű. Nem tudom egyértelműen kijelenteni hogy hol volt a legjobb. Mindenhol voltak jó és rossz élmények. A Digic volt az első rendes munkahelyem, ezért ez a cég a viszonyítási alap számomra, 3 és fél évig dolgoztam itt, legalább egy tucat projekten. Rövid ideig voltam a Dneg-nél Londonban, Halálos Iramban 9 - matte paint, mielőtt beütött a covid. Ezt a kettőt érdemes összehasonlítani, szervezettségben hasonló a két cég. Mindennapi rutin szinten nagyjából ugyanaz az életvitel. Bemutathatónak kell lenni a Daily-re a feladatnak ha éppen sürgős, folyamatosan kommunikálni a szakmai vezetőmmel, a munkabeosztást is ő készíti el, nekem csak az adott feladatra kell koncentrálnom. Ennek sok-sok előnye de hátránya is van. Egy idő után azt éreztem, hogy futószalagon melózom, kezdtek összemosódni a projektek. A kiégés első jele, amikor azt érzed, hogy semmi kihívás nincs abban, amit csinálsz és én is hallottam sokszor, hogy ezt úgy kell kezelni, hogy találsz valami szépet ezekben a monoton munkákban és így máris újra élvezed. Én erre azt a megoldást találom igazán hatékonynak, hogy váltok egy nagyot. 3 év után kezdtem ezt érezni a Digicben, és ekkor jött egy lehetőség hogy csatlakozzak a Halo tv sorozat kosztümös csapatához konceptesnek. Megörültem, mert komoly lehetőség volt szakmailag, ilyesmit korábban sose csináltam. Rengeteg új tapasztalatot szereztem, mert a filmipar előkészítésben és forgatás mellett egészen más mint a VFX. Kezdve a hierarchiától, nincs fix pipeline, mindenki alvállakozó és a saját munkamódszerével oldja meg az éppen felmerülő problémát, valamint a legfontosabb hogy itt végtermékben nem rendereket gyártunk, hanem valós jelmezeket, díszleteket és kellékeket a forgatáshoz. Kosztümről hamar átkerültem az Art Departmentre helyszíneket konceptelni és onnan Propsra, kellékeket tervezni. Végül itt horgonyoztam le és manapság miliméterpontosan konceptelek és készítek elő tárgyakat gyártásra. Nagy a hajtás, sokszor előfordul, hogy utolsó pillanatban derül ki, hogy kell valami a forgatásra. Még most sem tudom megmondani melyik a legjobb munkahely, mert szerintem az a kulcs, hogy néha váltok. Ha sokáig csinálok valamit elkezdem megunni, ilyenkor átnyergelek máshova és utána visszaváltok. Nekem ez a módszer jött be, és hálisten sikerült úgy felépítenem a portfóliómat hogy ezt meg is tudom tenni.
Igen, fontos, hogy minél több mindenhez értsünk, de az én személyes véleményem és életfilozófiám, hogy ezt akkor kell csinálni, amikor dolgozom. Ez azt jelenti, hogy néha úgy vállalok be feladatokat, hogy fogalmam sincs hogyan fogom megcsinálni, de idő közben úgyis kitalálom. Mélyvízben tanul igazán az ember, szeretem az efféle kihívásokat. Mikor elkezdtem digitálisan rajzolni én is leültem hétvégente, de akkor befektettem a jövőmbe, kiskamaszként. Ma már kettéválasztom a munkát a magánéletemtől. Szakmai továbbképzés munkaidőben van, de ha éppen nem ülök bent a stúdióban, akkor olyankor, ha van megrendelésem. Filmben 10 és fél órás egy munkanapom, fél 8-ra bent vagyok, este 6-kor jövök el, ez önmagában is elég húzós. Fontos, hogy pihenjek és a szociális életemet is fenntartsam a munka mellett. Azért dolgozok, hogy legyen pénzem az életemet finanszírozni és nem fordítva. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a munkámat, de húzni kell egy határt. Szinte soha sem unatkozom munkán kívül, sok minden érdekel, sok dolgom van, és nem utolsó sorban figyelek az egészségemre. Ez masszív ülőmunka, sokat kell mozogni mellette ha nem akarsz tönkremenni. Annyit egy film sem ér, hogy a túlórák miatt gerincsérvet kapjon az ember vagy valami más betegséget szedjen össze.
Amikor dolgozom, maximálisan a feladatra figyelek és arra, hogy jól végezzem a munkám. A nap végén viszont én is pénzért vásárolok a boltban és fizetem a számlákat. Azért ülök be minden nap a gép elé, hogy ezek ne okozzanak gondot és az életemet is gond nélkül tudjam finanszírozni. Hétvégente már szinte soha nem dolgozom, ha beülős filmes munkám van, akkor fusit sem nagyon vállalok. Viszont mikor éppen nincs film és szabadúszok teljesen, akkor vállalok kisebb nagyobb melókat, de szigorúan csak annyit, hogy a hétvégéim szabadok legyenek. Eljutottam arra a szintre, hogy nem ér annyit kicsivel több pénz, hogy hétvégén is a gép előtt ücsörögjek. Szerencsére megtehetem, hogy ilyenkor visszamondok megkereséseket. Nem egyszerű feladat, de sikerült viszonylag kényelmes időbeosztást kialakítanom, így tudok motivált maradni.
Ha lehet, kikerülöm a home office-t. Részben az előző kérdésre adott válaszom miatt, szeretem elkülöníteni a munkát a magánélettől, fizikailag is. Ha mégis otthonról kell megcsinálnom egy egy megrendelést, erre külön helyiséget tartok fent. Így nem folynak össze a mindennapok szabadúszásban sem. Nagyon fontos, sose pizsiben dolgozom, mindig rendesen felöltözök. Ez egy technika, amit az évek alatt dolgoztam ki. Ugyanakkor kelek kb mintha dolgozni mennék, reggelizem, majd átmegyek a stúdiószobába. Régen ez egy kis sarok volt, ma már egy egész szoba. Mikor beüttött a covid és kint voltam Londonban, berobbant a globális home office. A DNEG-ban egy nap alatt átállítottak minket. Én szinte rögtön eldöntöttem, hogy felmondok és hazajövök inkább szabadúszni (részben ezért, részben meg azért, mert 1 hónap volt hátra a szerződésemből mikor éppen földbe állt az egész filmipar). Nekem személy szerint nem fekszik, hogy egy szobában ücsörögjek egyedül vagy másodmagammal a hét 5 napján. Nem viselem jól az ingerszegény környezetet. Itthon felvettem a kapcsolatot a régi kollégákkal, leszerződtem egy kurzusra, közben napoztam, pihentem amíg újraindult a Halo 1. évada. Tudni kell, hogy filmben nem nagyon van otthoni munkavégzés, nem szeretik a munkaadók és nem is nagyon tudna működni. Villámgyorsan kell feladatokat megoldani és folyamatosan beszélnem kell a kollégáimmal akik legyártják a terveimet. Kétségtelen, hogy előnyei is vannak, nem úszik a háztartás nem kell utazni stb. Viszont számomra túlságosan összemosódik a két világ. Általában haza sem viszem a laptopom mikor filmben dolgozok. Így nem is opció, hogy otthon hétvégén leüljek dolgozni. Napi egy órát vezetek, felet be és felet haza, ezalatt átáll az agyam munka, illetve otthoni üzemmódba. A benzin pluszköltség, de elfogadom, hogy ez is az ára annak, hogy fenntartsam a határokat.
Munkavégzés szempontjából nem sok különbség van, általában a külföldi projektek jobban fizetnek, de a feladatok nem különösebben eltérőek.
Köszönöm szépen! Mai napig nagy kedvencem a Star Trekking sorozatom, én találtam ki a sztorit és az effektet amire az egész képsorozat épül. Nagyon jó volt dolgozni rajta, a látvány még ma is tetszik.
Igen volt már 2 osztályom kis kihagyással, és igen, elképzelhető, hogy lesz egy harmadik is.
Jelenleg a Halo masodik évadán dolgozom. Ha ennek vége, lesz egy nagy pihenés, és azt hogy mi lesz ezután még én sem tudom. Majd kiderül, ha itt az ideje. Nemsokára debütél a Shadow and Bone 2. évada a Netflixen, ha ez kint van rakok fel pár új konceptet belőle AS-re. Szakmai célom a jövőre nézve az, hogy fenn tudjam tartani a változatos munkavégzést, hogy ne unatkozzak a munkában, de alapvető változás a terveimben, hogy nem igazán tervezek hosszútávon külföldre költözni. Itthon sikerült elkezdenem kialakítani egy független életet. Sokat dolgoztam érte, úgyhogy mostmár inkább a szabadidőmre koncentrálok. Dolgozni bárhol lehet, de a családom és a barátaim nagyrészt itthon vannak, ez sokkal fontosabb mint egy mozifilm vagy tv sorozat kreditje. Befejezem a lakásfelújításom, nem kevés stresszt jelentett a munka mellett és nem kevés anyagi befektetést igényelt, de nemsokára ez is készen van. Azért keresem a pénzt hogy élvezzem is, és találtam egy új hobbit amire majdnem végtelen mennyiségű pénzt költhetek, tavaly elkezdtem motorozni, pályázni. A pihenőidőm jó részét erre szeretném szánni nyáron.
Elsősorban nézzenek körül, alaposan tájékozódjanak mi az, ami érdekli őket. Próbáljanak ki minél több technikát, programot, és ami a legfontosabb: keressenek példaképeket. Ha már megvan az irány, nagyjából állítsanak fel egy mércét akit követnek, figyelik a munkásságát és aki majd a példaképük lesz. Nekem nagyon sokat segített, hogy Dylan Cole-t választottam követendő példának. Az ő munkáinak a színvonalát lőttem be célnak. Sokkal könnyebb így tanulni, kurzusok mellett is, hogy van egy határozott irány amit megpróbálnak képviselni. Sok-sok munka és gyakorlás kell ahhoz ,hogy kifejlesszék a saját stílusuk és felépítsék a portfóliójukat, de csak így lehet megélni a szakmában, nincs rövidebb út. Személyes tapasztalat, hogy a tanulás folyamata sokkal izgalmasabb, mint mikor már készségszinten alkalmazod a technikákat. Kitartás és szakmai alázat, ez a kettő nem fogyhat el ha valaki konceptes szeretne lenni.