Molnár Tamás fiatal kora ellenére már komoly VFX karriert tudhat maga mögött. A Houdini szoftverre specializálódott szakember Hollandiában tanult és a kanadai Mr. X stúdiónál is dolgozott nemzetközi produkciókon, mielőtt a Mesharray oktatógárdájához csatlakozott. Olvasd el a vele készült beszélgetésünket, ha szeretnéd megtudni, milyen lehetőségeket rejt magában a Houdini és mire számíthatnak az iparban a tanfolyamot elvégző diákok.
Már ilyen fiatalon nem mindennapi szakmai út áll mögötted. Honnan jött az érdeklődésed a VFX iránt?
Gimnáziumban nem nagyon tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni. Érdekelt a rajzolás, de a matek is jól ment, konkrét elképzelés hiányában végül közgázra jelentkeztem. Úgy tűnt, hogy ez egy általános tudást fog adni, ami jó kiinduló alap. Azonban rájöttem, hogy engem ez annyira nem érdekel. Ekkor kezdtem el különféle grafikus dolgokkal próbálkozni, persze még csak hobbi szinten.
Csatlakoztam egy szakkollégiumhoz, ahol például plakátokat készítettem. Emlékszem, Kovásznai György volt rám nagy hatással, megtetszettek a munkái, és akkor kezdtem el jobban az animáció iránt érdeklődni. Ekkor jutottam arra, hogy először a rajzolást kell elsajátítanom, ezzel nagyon sokat foglalkoztam a szabadidőmben. Ekkoriban otthon rajzolgattam, kisebb animációkkal is megpróbálkoztam, még a Budai Rajziskolába is jártam.
A közgázt befejeztem, de utána rögtön jelentkeztem több külföldi egyetem képzőművészeti képzésére is. Végül Hollandiába vettek fel.
Miért döntöttél Hollandia mellett? Ott milyen képzésben vettél részt?
A képzőművészet és az animáció érdekelt igazán mindig is, de itthon elég limitáltak voltak akkor ezzel kapcsolatban a lehetőségek. Így maradt a külföld és Hollandia.
Az első év alapozás volt, majd a másodikban lehetett specializálódni. Akkor a képzőművészetet választottam. Nem sokkal később egy egyetemi csereprogrammal kimentem az Egyesült Államokba, egészen pontosan Chicago-ba fél évre. Ott volt egy 3D kurzus, amit elvégeztem. Végül nem is fejeztem be az egyetemet, hazaköltöztem. Munkába álltam, és mellette a szabadidőmben kezdtem el komolyan a 3D animációval foglalkozni.
Ekkor kezdődött el nálam a 3D vonal tulajdonképpen. A három év művészeti képzés adott egy jó alapot, egy szemléletet, ami nagy segítség, ha az ember autodidakta módon fog bele a tanulásba.
Hol helyezkedtél el itthon?
Több helyen is dolgoztam. Például egy rajziskolában, kiállítást szerveztem, honlapot is készítettem. Később felvettek egy stúdióba juniornak.
Ezután kerültem a Puppetworks-höz, ott körülbelül két évet dolgoztam. Rengeteget tudtam fejlődni, voltak kisebb és nagyobb projektek is. Változatos feladatokat bíztak rám és nagyon jó időszak volt. Majd a következő állomás a DIGIC volt. Végül Kanadában is dolgoztam, a Mr. X-nél, mielőtt a Mesharray-nél kezdtem volna oktatni.
Hogyan vált belőled Houdini oktató?
Még mielőtt kimentem Kanadába, az egyik kollégám, - aki szintén Mesharray oktató - kérdezte, hogy érdekel-e Houdini oktatás. Akkor már láttam, hogy ez nem fog működni a költözés miatt, de attól még érdekelt a lehetőség.
Amikor már tudtam, hogy vissza fogok jönni, akkor felvettem a kapcsolatot a Mesharray-el, és akkor kezdtünk el beszélni arról, hogy oktató lehetnék az iskolában.
Mesélnél arról, hogy a Houdini miben más, mint a többi szoftver?
Komplett 3D animációs csomag, mint mondjuk a Maya vagy a 3ds Max, amik már jó ideje népszerűek. A Houdini is régóta létezik, de az utóbbi években lett széles körben ennyire elterjedt. Az az előnye, hogy mindig naprakész, és a frissítések abszolút követik a felhasználói igényeket.
Persze a többi programot is rendszeresen frissítik, de a Houdini-nél azt érzem, hogy sokkal jobban kihasználhatóak ezek az újítások. Maga a gyártó is egy kis cég, emiatt sokkal rugalmasabbak, képesek folyamatosan megújulni, és nem riadnak vissza a merészebb újításoktól sem. Ennek az az eredménye, hogy egy nagyon rugalmas, megbízható, könnyen formálható programot hoztak létre.
Főként milyen területeken és milyen stúdiók használják leginkább a Houdinit?
A programnak az a lényege, hogy egy úgynevezett procedurális munkafolyamatot tudsz követni. Ez röviden azt jelenti, hogy gráfokat hozol létre, ahol minden egyes elem egy-egy lépését jelenti annak a folyamatnak, amit csinálsz.
Ez azért nagyon jó, mert bármikor visszatérhetsz egy korábbi lépéshez, így nem veszik el, amit korábban csináltál. Emiatt nagyon rugalmas is a szoftver, könnyen variálhat utólag az ember, és simán kísérletezhetsz egy csomó dologgal. Olyan esetekben hasznos, ahol problémás kézzel modellezni, vagy animálni, például amikor nagy mennyiségben kell véletlenszerű dolgokat létrehozni, megmozgatni. Tipikusan ilyenek a természeti elemek vagy jelenségek: például a fa, fű, felhő, kövek stb.
Természetesen erre voltak más módszerek is, de az a fajta szabadság, amit a Houdini biztosít, az egyedülálló. Manapság egyre szélesebb körben használják pont emiatt, hiszen mindenhol van rá szükség - ilyen például a játékfejlesztés vagy a modellezés.
Kisebb és nagyobb stúdiók is egyaránt használják. Még sokszor olyanok is, akik általában a saját szoftvereikkel dolgoznak. A szoftvergyártó cég is felismerte, hogy egyre többen szeretik és használják, és elkezdte szélesíteni azoknak az eszközöknek a körét, amivel nem csak a korábban említett természeti dolgokat lehet létrehozni, hanem akár karaktereket és azok animációját is meg lehet csinálni. Egy kisebb stúdió simán megteheti, hogy teljes egészébe Houdinit alkalmaz egy projekthez.
Te mióta használod a Houdinit?
Én 5-6 éve használom. Ez lehet, hogy nem tűnik annyira soknak, de amióta belevágtam, csak specializáltan Houdini-vel dolgozom, és a produkciókban is nagy gyakorlatot szereztem, így teljesen átfogó és naprakész a tudásom. Ezzel együtt vannak speciálisabb területek, például a riggelés, vagy magasabb szintű programozás, amihez kevésbé értek.
A tanfolyam tematikáját mi alapján dolgoztad ki?
Princz Ágoston kollégám segített a tematika kidolgozásában, tőle kaptam pár ötletet. A tanfolyam 10 hétig tart és a nulláról indul, szóval az alap felhasználói ismereteken kívül nem igényes semmilyen extra tudást.
Nemrég lezárult egy Houdini tanfolyam, mik a tapasztalatok? Hogy szerepeltek a diákok?
Szerintem kivételesen jól sikerült a tanfolyam. Ez volt a második kör, nyilván sok tanulság volt az első után, ami némileg döcögősebb volt. Sikerült jobban belőni az arányokat, miből mennyi tanítsunk-hogyan kérjünk számon, milyenek legyen az órák.
A házi feladatok szerintem nagyon magas színvonalúak lettek, baromi jó dolgokat csináltak a diákok, illetve gyakorlatilag végig mindenki megcsinálta az összes házit, ami nem jellemző ezeknél a tanfolyamoknál.
Milyen volt teljesen online tartani a képzést? Mik az előnyei és mik a kihívások?
Már az első tanfolyam alatt is át kellett térni az online-ra félúton, akkor jött a járvány. Második tanfolyam alatt is ez történt, pont ugyanúgy, amikor bejött a második hullám kb. a harmadik modul után. Ez így nekem okés volt, mert volt egy személyes kapcsolat már a diákokkal, és erre lehetett építeni az online részen.
Nekem kényelmesebb, kevésbé fárasztó itthonról tartani az órákat, és szerintem praktikusabb is, mert két monitorom van, amiből az egyiket megosztom, így jobban tudják követni a diákok az órát, mint egy kivetítőről. Nyilván a hátránya, hogy nem tudok csak úgy odaugrani valakihez és megoldani a problémáját, mint élőben, de ezekre is odafigyeltünk.
Illetve amit kiemeltek a diákok, hogy az online tanfolyamnál mindenki tudja követni, hogyan oldjuk meg a másik problémáját, és abból is sokat tanulnak. Személyesnél ez nincs így, nem követhető le ki mivel szembesült. Szóval ebből a szempontból is jobb az online képzés.
Mit nyersz, tanulsz egy-egy kurzus alkalmával te magad is?
Nagyon jó mentális-szakmai vérfrissítés az oktatás, én is sokat tanulok. A program, amit használunk állandóan fejlődik, új dolgok jelennek meg benne. Viszont a munkahelyemen nem használjuk mindig a legújabb verziókat, illetve a feladatok jellege miatt sok részét pedig teljesen kihagyunk, nem foglalkozunk vele.
A tanfolyamon egy szélesebb területet fedünk le, ezért bizonyos dolgoknak nekem is utána kell néznem, mert napi szinten nem használom a munkám során. A feladatok kigondolása is egy felüdülés, mivel teljesen szabadon találhatom ki, hogy mit csináljunk, ami a normál alkalmazott animációban kb. sosincs, mindig megrendelés szerint dolgozunk. Valamint a diákoknak is nagyon jó ötleteik vannak, különféle területről érkeznek, és emiatt sokszor rukkolnak elő számomra meglepő dolgokkal, amik inspirálóak.
Tapasztalatod szerint hogyan érintette a covid ezt az iparágat, a munkalehetőségeket?
Ez teljesen változó, a 3D-s animáció nagyon sok területen jelen van és mindegyiket máshogy érintette. Például a filmes VFX projektek egy időre elfogytak, mert leálltak a forgatások, a videojátékokhoz köthető cinematic és egyéb munkák fellendültek, az épület projekciós munkák eltűntek, mivel nem lehetett élőben eseményeket tartani, stb.
Ezzel együtt kitárult egy csomó lehetőség, mert mindenhol home office-ra álltak át, és emiatt például külföldre dolgozni, vagy bedolgozni itthon másik céghez egyszerűbb lett, mert a technikai feltételek adottá váltak.
Hogyan lehet szerinted sikeresen elindulni a szakmában? Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó 3D artist váljon?
Azt látom, hogy a való életben az kapja meg a jó feladatokat, akin azt látják, hogy ha rábíznak valamit, valami olyasmit hoz vissza, ami összességében jól néz ki, egyben van.
Nyilván ez szubjektív és az egyén tehetségéből is fakad, de ezen sokat lehet fejleszteni. Sok filmet kell nézni elemzően, szakmai szemmel nézve, meg kell próbálni megérteni az összefüggéseket.
Persze egy sima művészeti képzés is sokat segíthet. Emellett rengeteget kell gyakorolni. Érdemes egy mentort is keresni, ha van rá lehetőség. Ő sokat tud segíteni a fejlődésben a visszajelzéseivel. Ez után meg kell próbálni bekerülni stúdiókba, akárcsak nyári gyakorlatra is.
Mi a tanácsod azoknak, akik erre a pályára készülnek?
Amint lehet, be kell kerülni produkcióba. Ha tudsz oktatásra járni az szuper, mert ad egy jó alapot és szemléletet. Egy képzés keretein belül is gyakorolhatsz, a Houdini tanfolyamon is vannak bőven gyakorlati feladatok, de egy csomó mindent csak élesben, a gyártási környezetben tanulhatsz meg.
Mit gondolsz, ma Magyarországon el lehet helyezkedni ezzel a tudással?
Én úgy látom, hogy a szakemberhiány miatt könnyű lehetőséget kapni, amivel már tapasztalatot és gyakorlatot is lehet szerezni. Ha szorgalmas és lelkes vagy, akkor komolyabb lehetőséget is kaphatsz.
Ezt a kérdést meg lehet onnan is közelíteni, hogy nincs sok megfelelő képzés - ilyesmit nem tanulsz egyetemen. Ha ezzel szeretnél foglalkozni, akkor különféle tanfolyamokon vehetsz részt, ami ad technikai képzést és egyfajta szemléletet is - ilyen intézmény például a Mesharray.
Egyetemen kifejezetten ilyen diplomát biztosító képzés ma nincs Magyarországon. Ebből is adódhat, hogy viszonylag kevesen foglalkoznak ezzel, akik tényleg elkötelezettek. Aki meg nagyon ügyes és tehetséges, az általában elmegy külföldre egy idő után. Egyébként a szakterület sem mindegy, például modellezőt itthon sem olyan nehéz találni, de az én területemen, az effektezésben viszonylag kevés a szakember.
Szerinted kinek nem való ez a szakma?
Van, aki szakmailag nagyon jó, de például nem tud csapatban dolgozni, nem türelmes, vagy mondjuk megbízhatatlan - nem tudja tartani a határidőket, nem jár be az irodába -, az általában hamar lemorzsolódik. Senki sem szeret macerás emberekkel együtt dolgozni.
Mire figyelsz nagyon a munkáddal kapcsolatban?
Törekszem arra, hogy kihívásokat keressek a mindennapokban. Volt olyan időszak, amikor nagyon repetitív volt a munkám, ekkor mindig számomra új feladatot kértem. Ez nagyon az emberen is múlik, hogy ő maga is keresse a kihívást és a fejlődési lehetőséget.
Melyik eddigi munkáidra vagy a legbüszkébb?
Erre nehéz válaszolni, a Raised by Wolves vagy a Love, Death & Robots, amit a DIGIC-nél csináltunk. Itt alapvetően kis feladatokat kaptam, az általam készített effektek nem annyira izgalmasak, de az egész antológia, valamint maga a végeredmény is nagyon ütős lett, és rengeteg emberhez eljutott.
Milyen terveid vannak a jövőre szakmailag?
Egyelőre nem tervezek előre. Most a tanítás egy izgalmas feladat számomra.