Hertelendy Anna grafikus kisgyermekes anyukaként döntött úgy, hogy továbbképzi magát. Anna igazi Wonder Woman: a gyereknevelés mellett dolgozik a munkahelyén, és szabadúszóként 3D látványterveket készít ügyfeleinek. Vajon hogy fér bele ennyi minden az idejébe? Többek között erről is beszélgettünk vele.
Tavaly nyáron végeztem el a 3D vizualizáció képzést.
Alkalmazott grafikus vagyok, évek óta ezen a területen is tevékenykedtem, a jelenlegi munkahelyemen a kisfiam születéséig szintén az egyik feladatköröm volt a kiadványszerkesztés. Szerkesztettem a mesekönyvtől a brossúrákon át, a magazinig mindent. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, mert egyedül voltam erre a feladatra, és minden felmerülő problémára nekem kellett megoldást találnom, hiszen senki nem értett ehhez.
Emellett szabadúszóként grafikusként tevékenykedtem. Dolgoztam már a könyvkiadásban is, ott tördeléssel foglalkoztam, borítókat szerkesztettem, néha szöveggondozást is vállaltam, de nagyjából inkább a grafika területén maradtam.
Az egész családom művészeti vonalon mozgott. Apukám nagy vágya volt, hogy én is grafikus legyek, ő is szeretett festeni, szobrászkodni, jelenleg épp a fazekasmesterség rejtelmeiben merül el hobbi szinten. A nagypapámra ma azt mondanánk, hogy reklámgrafikus volt. Ő kirakatokat tervezett, cégéreket készített, de fotózott is. Mindezt a digitális kor előtt, amit én el sem tudok képzelni. Nagyon kreatív dolgokat csinált.
Én régen nem tudtam a grafikát hivatásként elképzelni, lázadtam is a sorsom ellen, szóval 28 éves koromig elzárkóztam ettől, teljesen más irányba mozgolódtam. Mehettem volna művészeti szakközépiskolába, Kecskeméten akkoriban nagyon színvonalas volt a művészeti szakképzés. Utána egyenes utam lehetett volna a Képzőre. De azidőtájt nem nagyon találtam a fókuszt az életemben. Inkább az irodalom érdekelt.
Valójában a kezdőlökést az adta meg, hogy az első OKJ végzettséget ingyenessé tették. Rengeteget tanakodtam, mihez kellene kezdeni ezzel a lehetőséggel, hiszen teljes munkaidő mellett a péntek estéimet és az egész hétvégémet fel kellett áldoznom két éven keresztül. Vagyis minden percet, amikor pihenhetnék. Átgondolva, mire áldoznék erre ennyit, rájöttem, hogy a művészkedés nem, de az alkalmazott grafika nekem való. A munkahelyem is támogatott, mert amint lehetett, rögtön mélyvízbe dobott, és komoly munkákat kezdett rámbízni. Ez egyben sokkolt, másrészt viszont fejlődésre ösztönzött.
A párom szabadúszó Unreal Engine fejlesztő. Nincs igazán grafikusi vénája, ezért mindig szüksége volt valakire, aki tud neki a modellezésben segíteni. Éveken át hallgattam, ahogy arról mesél, hogy ez milyen jó szakma lenne nekem. 2018-ban adódott a lehetőség, hogy továbbképezzem magam ilyen irányba. 2016-ban született meg a kisfiam, GYED-en, majd GYES-en voltam vele otthon, és úgy éreztem, ez jó alkalom a tanulásra, kezdtem rosszul érezni magam a bezártságtól.
Az időmbe is jobban belefért - amíg iskolában voltam, addig a párom tudott vigyázni Nimródra. A Mesharay-nél éppen indult egy tanfolyam, ráadásul kisgyermekes anyukaként a tandíjból kedvezményt kaptam - minden adott volt, ez is amellett szólt, hogy belevágjak.
A tanfolyam körülbelül két hónapos volt, heti két alkalommal kellett bemenni az iskolába. Az órák kora délutántól este nyolcig tartottak. Ezt a két napot kellett megoldani, ilyenkor a párom vigyázott a gyerkőcre. Ez a része kevésbé volt megterhelő.
Ahhoz viszont, hogy fejlődj, az órákon kívül is sokat kell foglalkoznod a tanultakkal. Kísérletezned, próbálkoznod kell, hogy létre tudj hozni valami újat. Erre viszont nem számítottam. Például én már nem is azt a rendert használom, amivel az iskolában dolgoztunk, azóta kísérleteztem egy másikkal, ami jobban kézre esik. Ehhez nagyon sok otthoni gyakorlás kell. Ha valakit ez a terület nem szenvedélyesen érdekel, akkor nem is tud benne igazán elmerülni, feladja azzal, hogy ez túl sok áldozattal jár.
Azt is sokat kellett gyakorolnom például, hogy gyorsan tudjak modellezni Max-ben. Ennek hiányában nem tudtam volna felvenni a versenyt a gyorsabb, egyszerű lakberendező programokkal, amik minőségben meg sem közelítik azt, amit egy jó renderrel el tudok érni, viszont gyorsan lehet velük haladni.
A tanfolyamon segített a grafikusi szemléletem. Emellett gyakorlást, szorgalmat és őszinte érdeklődést igényel ez a szakma.
Egyszer küldtem a tanáromnak, Lampert Gábornak egy képet, amin azóta is nevet, ha szóba kerül. A fotón a gyerek ül a hátamon, átkukucskál a vállam felett, én pedig ülök a gép előtt, és 3D-zek. Igazából ügyesnek kell lenni, jól be kell osztani az időt.
Délutánonként, amikor a kisfiam aludt, tudtam pár órát gyakorolni, illetve esténként, fektetés után is. Átlagosan napi hat órákat simán tudtam gyakorolni, amíg GYES-en voltam - hála a csodálatosan “jó alvó” fiamnak. Azt szeretném hozzátenni, hogy ennél valamivel kevesebb is elég lett volna, csak nagyon érdekelt ez az egész, ráadásul igazi maximalista vagyok - éreztem, hogy az elején vagyok, és vannak hátrányok, amiket be kell hoznom.
A párom is sokat segített a tanulásban: ha valamit nem tudtam, akkor türelmesen összegyűjtött olyan tutorial videókat, anyagokat, amikből megoldást találtam az adott problémára - nekem ehhez sajnos nincs türelmem, ebben nem vagyok túl jó. Őt is kicsit megfertőzte a dolog, egy interaktív látványtervező programot is fejlesztett nekem, ami még tesztelés alatt van, és nem is tudjuk, még mihez kezdjünk vele.
Volt egy tervem, amihez nagyjából tartottam magam. Februárig folyamatosan építettem a portfóliómat, igyekeztem minél több látványtervet készíteni minél gyorsabban. Ezeken a komoly modellezők mosolyognának, hiszen sok a kész modell bennük, de igazából nekem a lakberendezőket kellett lenyűgöznöm, őket határoztam meg célcsoportként - ehhez nem tartottam magam eléggé sajnos. Miután lett portfólióm, gondoltam meghirdetem magam. Ez az a rész, ami még nem igazán megy nekem. Ettől függetlenül azért lettek éles munkáim.
Most egy társasház projektet csinálok, a teljes külső-belső látványterveket kell elkészítenem. Emellett egy budai villa fürdőszobájának a látványtervein dolgozom, valamin egy penthouse jellegű lakás nappali- és konyha látványtervét készítem. Ezek a jelenlegi 3D projektjeim.
A jövőre nézve a 3D látványtervezést addig szeretném csinálni, amíg igazán élvezem, nem szeretném mindenáron a megrendeléseket hajszolni. Szerencsére a 3D-zés elég sokrétű terület, változatosan lehet mozogni. Ha látványtervezés nem nyújt új élményt, akkor még rengeteg mindent csinálhatok. Például érdekel a játékfejlesztés is, a párom legnagyobb örömére. De oda nehéz bejutni, és azért is nehéz, mert nekem a teljes munkaidő nem fér meg a gyerekneveléssel, amíg kicsi a fiam, maximum home office-ban tudok dolgozni. Ezt viszont sokan nem szeretik.
Nehéz kérdés, hiszen én is csak most rázódom bele ebbe az egészbe. Jelenleg azt látom, hogy az önmarketingre nagy hangsúlyt kell fektetni. Ha nem építed a kapcsolatokat, hogy bejuss tervezőirodákhoz, vagy ingatlanfejlesztő projektekbe, akkor nehéz érvényesülni szabadúszóként.
Amatőr módon, a közösségi média felületek segítségével próbáltam eljutni a lehetséges ügyfelekhez, de honlapot is csináltam. Úgy érzem, mindent megtettem, amit laikusként meg tudtam tenni a marketingemért. Ennek köszönhetem a mostani ügyfeleimet. Ezek azonban kisebb munkák, ráadásul a kommunikáció az ügyfelekkel nagyon levesz a hatékonyságból. Sokan várják el azt is, hogy lakberendező is legyek, ami nem vagyok. Szóval ez még sokat fog alakulni, és úgy érzem, a nekem való ügyfeleket nem a közösségi oldalakról fogom megszerezni.
Alkalmazottként biztos könnyebb lehet, de ebben egyáltalán nincs tapasztalatom. Bár elgondolkodtam a dolgon, eddig két olyan álláshirdetéssel találkoztam, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy alapvetően vannak állások, amihez ez a típusú tudás kell, csak én vagyok most olyan helyzetben, hogy nem tudok napi 8-10 órákat egy irodában ülni, így pedig azt érzem, és tudom is persze - hiszen a csapból is az anyák nehéz munkaerőpiaci helyzete folyik -, hogy jelenleg hatalmas hátrányban vagyok.
3ds Max-al dolgozom, az uv-hez is ezt használom egyelőre. Substance Painter-t is használok, amikor a helyzet megkívánja. Időnként a PhotoShop is előkerül az utómunkákhoz, illetve az utómunkához sok grafikai kiegészítő program létezik, mindet nem sorolnám fel.
Nem könnyű. Nehéz úgy összehangolni mindent, hogy egyik terület se sérüljön, de nyilván első a család. Nem is az idő az, ami fontos, hanem a figyelem az, ami számít. Ha a kisfiammal vagyok, és nem rá figyelek, az olyan, mintha nem is vele lennék. Mintha a telefonomat nyomkodnám, csak telefon nélkül. Őt ugyanúgy zavarja. Fontos, hogy fejben is ott legyek a családdal. Ennek most az az ára, hogy nem mehetek el teljes munkaidőben olyan munkahelyre, ahol hatalmasat fejlődhetnék. Így abból próbálom kihozni a maximumot, ami rendelkezésre áll.
Talán az a titka mindennek, hogy ha valamit csinálsz, akkor 100%-osan annak szenteld a figyelmedet. Így nem csapong az ember. A párom is segít, rengeteg terhet levesz a vállamról. Ha már egy órára le tudja foglalni a gyerkőcöt, az már rengeteget jelent nekem. Anyukám is kiveszi a részét a segítségből, főleg nyáron. Ezeket a lopott időket nagyon ki tudom használni.
Emellett az sem árt, ha az ember kreatív és időzsonglőr is egy személyben.