A gép megbillent és egy rövid, de gyors süllyedést mutatott be. Gyomrunk vagy negyven centit emelkedett, szerencsére nem reggeliztünk. Dave a pilótánk rutinosan korrigálta a varrógép-szerű szerkezetet, látszott, hogy ura a helyzetnek, mosolyogva tekintett hátra - Úristen, miért nem előre néz?
Ahogy a széllökések himbálták a gépet, úgy lett egyre inkább melegem és valahogy a székem is egyre szűkebbnek tűnt. Tekintetemet az alattunk lévő tájra szegeztem, nem akartam látni, amikor a pilóta megkopogtatja az olajnyomásmérő műszer kijelzőjét. Mert mindig az olajnyomással van a baj - idéztem fel a Top Gun és a Kék villám mozikból nyert repülési tapasztalatomat...
Miután nem sikerült megnyugtatóan rendezni a kocsi problémánkat, rövid fejvakarás után úgy döntöttünk, hogy felülről szemléljük meg a tájat. A közel másfél órás repülés alatt nagy kanyart írtunk le a Colorado plató délkeleti része fölött, új szemszögből vizsgálva a már ismert formákat. A bevezetőben leírt para ellenére sok szép képet készítettünk, így a defekt sem tűnt már annyira bosszantónak! 🙂