Ahogy a cikk első részében ígértem, most gyakorlati dolgokkal folytatom, de mialőtt belecsapnánk a bitekbe, néhány kiegészítéssel vezetem be:
Az előző részben átsiklottam egy jó dolog felett. Annyit írtam, hogy lencseprofilokat nem készített a GFX támogatásban az Adobe. Az ok nagyon egyszerű. A fuji raw fájlja tartalmazza a lencsetorzítás, a kromatikus aberráció és peremsötétedés korrekciós adatait!
A korrekciós értékek automatikusan alkalmazásra kerülnek, ha ki akarjuk kapcsolni, akkor ki kell pipálni az Enable Profile Correctiont. Kis keresgélés után meg is találtam a beépített adatokat:
Ezt a Canon is simán megcsinálhatná, ha már a gépvázban úgyis benne van a korrekt adat. Akkor nem kellene az Adobe tessék-lássék profiljaira hagyatkozni.
A múltkori írásomban felkiáltójelet tettem a távkioldó csatlakozók mellé, mert kettő is van belőle. Egy USB és egy jack. Az előbbire a gyári RR-90-es kioldó köthető, míg az utóbbiba egy 2,5mm-es, hárompólusú jack dugható. Valamiért éreztem, hogy ismerős ez az utóbbi csatlakozó. Hát persze, hiszen ilyen a kisebb Canon gépek E3-as távkioldója! És igazam lett, a kis Canonok távirányítójával vezérelhető a GFX 🙂
Jó hír ez, mert a third party gyártók megoldásai is (mondjuk egy villámkioldó) gond nélkül használhatók. Érdekes, hogy a jack csatlakozó külön fedelet kapott, egy ajtót az ajtócskán, mintha a gyártó is ezt a felületet részesítené előnyben.
A megapixelszörnyek megjelenésével előtérbe került a fényelhajlás, a diffrakció kérdése. Ha el akarjuk kerülni a részleteket romboló diffrakció megjelenését akkor egy megfelelően jó feloldású optika mellett a hasonló megapixelű Canon 5Ds-en csak 6,7-es legnagyobb apertúra értéket választhatunk. A nagyobb szenzor nagyobb dióda méretet eredményez azonos megapixel esetén, így a GFX-nél egészen 8,6-ig húzhatjuk a blendegyűrűt! 🙂
Ahogy már írtam, a Fujinál nagy hangsúlyt fektetnek a gyártó régi, nagynevű filmjeinek (pl.:Provia, Velvia, Astia stb.) szimulálására. Ami érdekes dolog, de a RAW-ra nincsen hatással ezért én inkább neutrálisan látnám a képet. Nos, ehhez el kell látogatni a Screen Settings menübe és a Preview Picture Effect funkciót OFF állásba kell kapcsolni.
Ez azért is nagyon fontos, mert hiába van nagy dinamikánk, mégsem végtelen, gazdálkodni kell vele. A picture effektek pedig a hisztogramra is hatással vannak, ami nem szerencsés.
Ha valóban neutrális színeket szeretnénk, akkor ezt a gépvázat is profilírozni kell! Az alábbi slideren a profilírozás előtti és utáni színeket látjátok.
Itt leöltheted a Lightroomban/Camera Raw-ban használható Dual Illuminant DNG profilokat a teljes ISO skálára:
Fujifilm GFX 50S DI DNG profilok
A profilok ugye csak a Canon 1D sorozathoz hasonló, linearizált gépvázak esetén csereszabatosak. Nincs arról információm, hogy a GFX linearizált vagy sem, a raw fájlban sem találtam erre utaló nyomot (az X1D fájljában le van tárolva a color mátrix, valószínűleg linearizált), de a profilok használata egy próbát megér.
Sajnos a megjeleníthető hisztogram mindig sRGB, hiába kapcsoljuk AdobeRGB-re a színteret a menüben.
Legutóbb említettem, hogy a GFX-ben lévő IMX161 jelű Sony szenzor kerül a Hasselblad H6D-50C-be és az X1D-50C-be is, az adatlapokat böngészve viszont feltűnhet, hogy míg a Fuji csak 14 bites, addig a Hassy 16 bites! A karosszék szakik és az X1D tulajok száján ilyenkor jelent meg egy aprócska mosoly, hogy bizony a Hassy jobb!
De felesleges kunkorítani a szájat, mert a Hassy ettől még nem jobb. A Sony technológia előnye a közvetlenül a diódák mögé szerelt analóg-digitális átalakító, ez a része nem kusztomizálható a szenzornak. Mivel az IMX161 14 bites átalakítót kapott, ezért az adatok csak 14 biten jöhetnek ki belőle.
Tehát a Hassy nem mást tesz, mint 16 biten tárolja el azt a 14 bitnyi adatot. Ez sajnos nem jelent több részletet, csak nagyobb fájlméretet. Nem véletlenül 70 mega fölött van egy X1D/H6D-50C fájl, szemben a GFX 45-50 megájával.
Ez a raw hisztogram talán beszédesebb:
Azok az üres csíkok a hisztogramban mutatják az adatok hiányát. Feldolgozás vagy megjelenítés során ezek a lyukak interpolálásra kerülnek. Ennyit erről, akinek igazi 16 bites kamera kell, annak némileg többért valószínűleg szívesen eladnak egy Hasselblad H6D-100C-t vagy egy Phase One XF-100MP-t.
A teszt képei az Adobe Lightoom 2015.9-es verziójával lettek feldolgozva (ahol nem, ott jelzem) neutrális munkafolyamatot követve, a tesztet befolyásoló tényezők kikapcsolásával (pl.: élkontrasztnövelés, zajszűrés stb.).
Tudom, miért nem Capture One? Mert nincs hivatalos GFX támogatás. Amíg csak az előző cikkben leírt “dngkonverzióésexifszerkesztés” módon működik, a C1-et nehézkes beilleszteni a munkafolyamatba. Állítólag nem is lesz hivatalos támogatás, de tudjátok: a ponty megy elöl (a reményhal meg utoljára)…
És miért nem a Fuji konvertere a beszédes nevű RAW File Converter? Érdekes szoftver, nagyon jó zajszűréssel és élkontraszt növeléssel, de érthetetlen módon nem kapott elfogadható szintű színmenedzsmentet, így csak rövid vendégségben volt a gépemen.
A Lightroom adta kép először nagyon lágy és maszatos volt, aztán rájöttem, hogy a default zajszűrési paraméterek csapják szét a képet. A színzaj szűrését alacsony ISO-n elegendő 0-6 között tartani. Érdekes, hogy az “átlók tesztjén” a Canon fájloknál látványosan elbukó Lightroom, a GFX képein jobban teljesít, a lépcsőzetes átlók ezeknél sem tűnnek el, de a lépcsők sokkal kevésbé darabosak.
Lehet, hogy elsőre legyintünk, hogy ilyet már sokat láttunk, mert 3200 fölött jelentősen megnő a zaj, rohamosan esik a minőség, és úgy tűnik, hogy a felette lévő értékek inkább csak a marketing doksiban mutatnak jól.
De a zaj nagy része színzaj, ami könnyen szűrhető a gép teljes ISO tartományában. Már picike szűréssel is gyakorlatilag nyom nélkül eltüntethető. A maradék luminancia zaj pedig meglepően filmszerű, nem eszi meg a részleteket és szűretlenül sem tolakodó. A 12800 nem túl nagy dinamikájú témánál tökéletesen használható, sőt van olyan helyzet, ahol hozzátesz a képhez.
A fenti képre kattintva az összehasonlító kép teljes méretben jelenik meg (57Mb!). Itt az ISO100-as színmintákra rámaszkoltam az ISO12800-as mintákat. A 12800-as kép Lightroomban 6-os erősségű színzaj szűrést kapott.
Hát, ez szájtátós! Elképesztő mélységből lehet felhúzni használható képi információt.
A fenti képen a luminancia zajra koncentráló, a függőleges tengely értékeivel kompenzált ISO sorozatokat láthattok. Megfigyelhető a dinamika összeomlása az ISO érték emelésével, de az is, hogy milyen hihetetlen mélyen is van még információ!
Úgy éreztem, hogy ez a teszt túl szintetikus, ezért elkaptam Mystere-t a plüss csigát és -6EV-n jól oldalba fotóztam.
A felső sorban zajszűrés nélkül látható a 6 expozícióval kompenzált ISO sor, míg alatta csak színzajt szűrtem a Lightroom segítségével. ISO100-nál is már látszik egy kevés poszterizáció, de szerintem meggyőző az eredmény.
Összességében teljesen le vagyok nyűgözve a kapott képminőségtől. Hihetetlenül egzakt pixeleket rögzít a masina, melyek tele vannak dinamikával. Az optikáknak is köszönhetően csak egy nagyon kevés bemeneti élkontrasztnövelés szükséges. Láthatóan több részlet, finom átmenet van a képeken, mint az 5Ds R-én.
Ha elfogadjuk az optikai kereső hiányát, akkor technikai oldalról az AF az egyetlen Achilles-sarka. Viszont erre nekem nem igazán lesz szükségem. A felmerült hiányosságok legtöbbje firmware oldalról javítható, sőt lehetséges, hogy az AF sebességén/pontosságán is tudnak még csiszolni. Meglátjuk, reméljük a Fujinál nem fogy el a lendület.
Nemsokára érkezem a cikk harmadik részével már valóban terepi példával!
Ha még nem olvastad az első részt, akkor itt az alkalom, ne hagyd ki! 🙂 és talán ezek az írásaim is érdekelnek.