Inspirációról, véget nem érő tanulási folyamatról, és a honi művészeti képzés értelmetlenségéről is beszélgettünk mostani interjúalanyunkkal, aki csodás rajzokat készít.
Ahogyan szilveszteri írásunkban is olvashattátok, interjúinkban igyekszünk időről-időre eltérő területek képviselőit megszólítani, így most egy olyan hölggyel beszélgetünk, aki leginkább a rajzolásban leli örömét. Azt viszont mindenképpen érdemes rögvest az elején elmondani, hogy alanyunknak külön filozófiája van a bemutatkozással kapcsolatban, amit most idéznék, és remélem, nem veszi zokon.
Nem szívesen kötöm magamhoz, mint személyhez az egész art dolgot. A "Cashile" uniszex név, jelentése is az, hogy "rejtett" . Ennek elég sok oka van, de egy rövid verzió: később komolyabb témákkal is szeretnék foglalkozni, és az üzenet fontosabb mint a személy mögötte.
Cashile néven alkotó illusztrátor vagyok. Érdeklődési köreim a pszichológia, filozófia, művészetek, kozmológia, zene, filmek és történetmesélés technikai aspektusai.
Gyerekkorom óta érdekel ez a dolog, de tizenévesen találkoztam először komolyabb fantasy-gaming illusztrációkkal. Mindig is az absztraktabb dolgok vonzottak, egyetemen a filozófia szakot választottam, és a művészet elég közel áll ehhez. A rajz sokáig csak hobbi volt, amit végül egyetem mellett kezdtem komolyabban venni, a szerepjátékos közösség karakterillusztrációi miatt.
Az internet erős motiváló erő volt. Látom a kortársakat, ami egyrészről nagyon nyomasztó, ahogy velem egyidősek vagy fiatalabbak őrült sebességgel haladnak, ugyanakkor a visszajelzések és technikai lehetőségek a tanulásban olyan segítséget nyújtanak, amit nem ad meg egyetlen hagyományos iskola sem. Hogy visszakanyarodjak az életpálya kérdéshez, végül a képregény rajzolás-írás lesz a végcél. Igazából úgy érzem, most kezdődik csak az, amit valóban csinálni szeretnék.
Túl nagy hangsúlyt fektetnek a történelmi háttérre és az olyan technikák megismerésére ami már nagyon ritka vagy egyáltalán nem releváns. Természetesen fontos ezekről tudni és tiszteletben tartani, de nem látom értelmét hogy erre ennyi évet szánjanak. Jelenleg fontosabbnak tartom ismerni a ma élő jelentős alkotókat, a technikai különbségeket és az elhelyezkedési lehetőségeket (a különböző cégek külön kurzust érdemelnének).
A digitális technikákhoz való hozzáállás még mindig túl konzervatív, annak ellenére hogy ma már alapvető követelmény mindenhol a szakmában. Persze lehet, hogy ez mára már változott, mindenesetre ez volt a saját tapasztalatom pár éve.
Jelenleg a saját véleményem, hogy iskolában nem lehet megtanulni semmit a rajzolásról/festésről. Sem digitálisan, sem tradicionálisan. A művészetek az akaraterőről szólnak, a kitartásról és elszántságról. Van pár technikai dolog amit egy mentor elmondhat és így meggyorsíthatja a folyamatot, de minden rajtad fog múlni. Mindennapos gyakorlás, tanulás, fejlődés.
Ha mentort választasz, komolyan gondold meg, hogy kihez érdemes menned. Online rengeteg iskola és tanulóvideó áll rendelkezésedre, sőt, az anyagok jelentős része ráadásul ingyenesen hozzáférhető, de ha még így is bizonytalan vagy, szerintem bármelyik alkotó szívesen válaszol a kérdéseidre.
Egy véget nem érő tanulási folyamat. Legalábbis alkotóként mindenképpen. Fogyasztóként fogalmam sincs, szerintem csak azok fogják tudni értékelni akik valamilyen szinten csinálják is. Ehhez nem kell profinak lenni, csak alkoss valamit magadnak vagy valakinek mert egy új kommunikációs csatorna, új lehetőségekkel. Így látom azt, amit szeretnék megvalósítani. Egy eszköz, ami valahogy összehoz olyan embereket, akikben van valami közös. Ezt persze 1-1 kép nem fogja elérni, de majd idővel kialakul.
Szeretem a sötétebb hangulatú látványt, igyekszem ezt a stílust képviselni. Legfontosabb inspiráció forrásom a zene (classical, cinematic, symphonic metal, posthardcore) és Garren történetei. A saját képeim mind egy-egy történet szereplői, amit közösen írunk. A nagyobb projekteken még csak a színfalak mögött dolgozunk, az írás és a tervezés nagyon sok időt igényel mielőtt ténylegesen mutathatunk valamit.
Haldokló 10 éves PC, Wacom Intuos 5 digitális rajztábla, Clip Studio Paint rajzprogram.
Erre a kérdésre visszatérhetünk 10 év múlva? (nevet). Most, így 7-8 év távlatában, amióta elkezdtem komolyan venni... egy teljesen átlagos rajzi szintről a mai napig elért fejlődés talán az, amire a leginkább büszke vagyok. De erre tényleg bárki képes ennyi idő alatt, sőt...
Hogy lehetőségem van azt csinálni amit a legjobban szeretek.
Kis lépések, de mind egymást követik. Szeretnék befejezni legalább egy fejezetet az egyik képregényünkből, "komolyan vehető" minőség szintjén. Ha ez megvan, akkor már látni fogom, hogy hogyan működik és milyen ütemben érünk az első történet végére. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor lesz néhány nagyobb történet, amit az elvárt minőségben tervezek kiadni, de e mellé még art-book vagy más kiegészítők is lesznek-e, az majd akkor kiderül. Ez a "Terv" és bízom benne, hogy elég érett vagyok technikailag, és azt merjem mondani, hogy itt kezdődik.
Remélem addigra nem egy darab fejezet lesz kész (nevet). De, hogy rendesen válaszoljak; igazából nem látok sok különbséget. Dolgozunk a történeten, szenvedek minden oldallal és lassú, de folyamatos a haladás.
Húsz év múlva talán visszanézek és mindaz, ami mögöttem lesz, csak hajtani fog előre. De megvan az a karakterisztikám, hogy valószínűleg soha nem leszek büszke vagy elégedett, a maga hétköznapi értelmében.
Két-három történetet szeretnék mindenképpen befejezni életem során, minden más azonban opcionális.
Köszönöm szépen a lehetőséget,