Korábbi interjúinkhoz képest egy teljesen más hangulatú beszélgetést folytattunk Attilával, aki a Digic Pictures munkatársa.
Korábbi interjúinkban azt tapasztalhattátok, hogy alkotói oldalról közelítettük meg a témát, és interjúalanyunk a saját szakmai életét mutatta be a kérdésekre válaszolva. Most azonban egészen más irányba kalandozunk, ugyanis munkaadói oldalról érkező válaszokat olvashattok. Szenes Attilával a honi szakemberképzésről, az esetleges szakemberhiányról, és az oktatás jövőjének lehetőségeiről beszélgettünk, amiből egészen érdekes beszélgetés kerekedett. Külön öröm, hogy olyan embert szólaltathattunk meg, aki egyébként egy nívós produktumokat előállító, és számos díjat magáénak tudó cégnél dolgozik, a játékos lelkülettel bíró olvasók számára pedig külön öröm, hogy a Digic Pictures munkáit láthatjuk számos AAA-címben.
Négy éve csatlakoztam a Digic Pictures-höz, korábban pedig a 3D Brigade-nél és a Most Wantednél voltam, bár egyáltalán nem kapcsolódik a végzettségemhez, mert a BME-n tanultam, építésznek. Nem dolgoztam túl sokat a szakmámbam, azon kívül, hogy készítettem egy-két évig látványterveket, és projekt manager voltam egy nagyobb beruházásnál. Nagyjából nyolc évvel ezelőtt teljesen bevonzott a CG és lassan el is felejtem az építészetet.
Abból az érából származom én is, amikor még otthon, kőkeményen a laptop előtt ülve lehetett csak megtanulni a szakmát, ehhez pedig rengeteget fórumoztunk. Akkoriban még működött a World 3D és számos hasonló portál, amik mostanra eltűntek, kihaltak, átalakultak. De az talán jelent valamit, hogy az akkori fórumtársak közül most sokan a Digic-nél dolgoznak.
Az egyetemen felvettem egy rövid 3ds Max kurzust, ami nem sok dologra volt elég, de arra megfelelő volt, hogy megismerjem, megszeressem ezt a világot. Különösebben nem zavart, hogy nincsenek tankönyvek, illetve valódi oktatás (hallgatók egymásnak dolgoztunk ki témákat), mert egyébként is szerettem túrni a netet az anyagokért, illetve magamtól rájönni, hogy mit hogyan lehet megoldani. De ez az út elég hosszú volt így egyedül, pont 10 éve, hogy elkezdtem. Tehát aki egyedül akarja csinálni, annak biztos, hogy sok időbe fog telni most is. Persze alkat kérdése is, én szeretek tutorialból, önállóan tanulni, tapasztalni, 12 évesen már másoknak válogattam össze konfigurációkat, majd mikor megérkezett a boltból, én tettem rá a Windows 95-öt.
Mondok egy jó példát: 2009-ben brigádosak voltunk, mikor érkezett hozzánk egy skandináv lány. Nagyot néztünk, mert kiderült, hogy a főiskolán tanulja a 3D-t. Valahogy ránk talált, eljött hozzánk gyakorlatra, mi pedig nem is tudtuk felfogni, hogy ott iskolában tanítják ezt, de neki természetes volt, hogy a x grafikai karon, y 3D szakirányon tanul. Nagyon nagy csoda volt ez már akkor is, és nálunk még mindig nincs ilyen, bár már vannak olyan tanfolyamok, ahol meg lehet tanulni az alapokat. Emlékszem, mikor éjszakákon át chateltünk, ha végre akadt valaki, aki tudott és szívesen magyarázott az akkor még totál misztikus dolgokról.
Mert ez a szakma tényleg az tud lenni az elején. Mikor az ember megnyitja az első tutorialt, még csak elképzelni sem tudja, hogy a hatodik, nyolcadik, vagy éppen harmincadik lépésben miként lesz ebből film. Sőt, nem is tudja igazából, hogy milyen feladatok, pozíciók vannak, majd csak akkor jön rá, amikor belekerül. Például, hogy a jelenetek rétegekre kell bontani, valakinek ez a munkája. Ők a Shot TD-k, érdekes és nagy kihívást rejtő pozíció.
Nálunk eleve van egy mag, akik tizenéve űzik a szakmát, már itt voltak a több, mint tíz éves Armies of Exigo filmnél is, tehát már akkor profik voltak, amikor még épp csak kóstolgattam az egészet. Bár meséltek sztorikat arról, hogyan készültek a produkciók olyan - mostanra - alapprogramok megjelenése előtt, mint a Zbrush.
Armies of Exigo "Intro" cinematic, 2004 from Digic Pictures on Vimeo.
Hozzájuk, és persze számos azóta csatlakozott munkatárshoz képest nagyon látványos kontrasztban tud lenni egy-egy új kollega tudása. Ahogy növekszünk, nő a fluktuáció is, sokan mennek tőlünk tovább olyan nagy mozis cégekhez, mint a Weta vagy ILM. Őket nehezen, illetve csak sokára tudják pótolni a szakmailag nullkilóméteres újak.
Nem mindenki pályakazdőként csatlakozik hozzánk, gyakran érkeznek valamelyik kisebb stúdióból is, de ezek is szépen fogynak. Ez pedig azt jelenti, hogy fogy az utánpótlás, fogynak azok az emberek, akik magabiztos tudással felvértezve feltölthetnék az időnként megüresedő pozíciókat. Valahol így az oktatás lesz fontos.
De volt pár sikeres kísérletünk is korábban. Tavasszal besűrűsödött a setupos unitra váró munka, ezért kiszerveztük tőlük a ruhaszimulációt egy javarészt kezdőkből álló csapatnak. A legjobbak ma is nálunk dolgoznak!
Nincs sok tapasztalatunk etéren, két-három fő járt az elmúlt évek alatt nálunk. Sajnos nincs még kiforrott gyakornoki rendszerünk, eddig igazából igény sem volt rá. Összesen két példa jut eszembe. Egyikük csak a diplomamunkáját készítette nálunk (matte paintingből talán), és nem is kapott éles feladatot, persze rengeteget leshetett el az artistjainktól.
Ugyanakkor volt egy kollégánk, aki Angliában tanulta a motion capture-t, ráadásul egészen komoly helyeken. Eljött hozzánk gyakornoknak, azonnal be tudtuk vonni negyedikként a mocap csapatba. Amikor végzett nálunk a munkával, visszament, befejezte a sulit, majd ezt követően ismét csatlakozott, sőt, azóta is itt van.
Keresünk persze animátor gyakornokot (Motion Editor - szerk.), de valójában mechanikusabb munkára, mert bár megismerheti a rendszerünket, de a feladat a mocap alapú mozgások kategorizálása, archiválása, amire nekünk a napi munka mellett kevesebb idő jut. Ez a munka annak való, aki csak kicsit ért az animációhoz, komolyabb motion capture tudása sincs, viszont szeretne produkciós környezetben tanulni. Nagyjából ennyiben ki is merül.
Van egy saját fejlesztésű rendszerünk, ami bő egy éve működik, de ez a viszonylag rövid időszak is elég volt ahhoz, hogy kétezer fölé kússzon a beérkezett jelentkezések száma. Érdekes, de egész nagy százalékban van köztük külföldi jelentkező. Vegyesen veterán és pályakezdő is.
Utóbbiakkal a probléma, hogy nincs még jó portfóliójuk, így nem tudjuk mire képesek. Szuper lenne, ha olyan pályázókat is tudnánk fogadni, akiknek ismerjük a hátterét, esetleg konkrétan tudjuk, hogy milyen előképzettségeik vannak, és ismerjük azokat, akiknél megszerezték az alapokat.
Más az, hogy valaki valahogy átmegy egy vizsgán, és más az, hogy valójában szeretné tudni és érteni, milyen folyamatok rejlenek a dolgok mögött. A Mesharray hangsúlyozta, hogy nem a talentumok megtalálására fektetik a hangsúlyt, hanem használható tudásbázist próbálnak átadni, ám az már a hallgatón múlik, mindez mennyire tapad meg nála. Az biztos, hogy aki csak a papír miatt végezne el egy bármilyen CG tanfolyamot, az inkább ne tegye. Itt nincs olyan, hogy „tíz tuti lépés a sikerhez”.
De a legtöbb cégnél, ahogy nálunk is, nagyon fontos, hogy a jelentkező szemében ott legyen a szenvedély, és ne csak le akarja tudni a napi nyolc órát, aztán a végén egér, ceruza kiessen a kezéből. Kell, hogy szeressük azt, amit csinálunk, és rajongjunk azért, aztán ha a felső cukormáz alatt idővel láthatóvá válik a hétköznapok őrült hajtása, akkor is akarjuk a kihívásokat keresni, és ne csak rutinszerűen próbáljuk elvégezni a feladatokat. Persze nagyon fontos, hogy aki elvégzett egy kurzust, az használja is a megszerzett tudását, mert ez a szakma gyorsan fejlődik, a rutin szépen kopik.
Nem tudom igazából megítélni. Hozzánk jött pályakezdő is, de ő sem az iskolában tanulta meg azt, ami szükséges, ugyanakkor azt sem mondanám, hogy nettó kudarc, ami idehaza folyik.
Nehezen tudok még olyat vizionálni, hogy valaki felvesz a BME-n olyan tantárgyakat, mint a 3d modellezés, sculptolás, vagy shader alapjai, pedig jó lenne.
Viszont ha jól tudom, külföldön sem az államilag finanszírozott egyetemeken folyik az ezirányú képzés, a Ubisoftnak is van saját oktatási intézménye. Életszerűbb a Győri Egyetem – Audi kooperáció, mert a cégeknek van valós igénye arra, hogy jó grafikus szakemberek képződjenek, míg az államnak jobbára orvosok, meg mérnökök kellenek, de ez érthető is.
Nyakunkon a VR meg a kiterjesztett valóság, hétköznapi területeken is meg fog jelenni a CGI. Úgy gondolom, hogy fog még Magyarországon annyit fejlődni ez a szakma, fog még úgy nőni a kereslet erre a szaktudásra, hogy érdemes legyen az oktatásába energiát fektetni.
Igen, és ennek érdekében elkezdtünk a Mesharray-el egy olyan képzési rendszert kidolgozni, ami eltér az eddigiektől, és inkább próbál életszerűbb igényeket kiszolgálni.
Azoknak, akik a képzés végeztével kikerülnek az „iskolapadból” jobb rálátásuk lesz arra, hogy a valóságban hogyan is zajlik a gyártási folyamat, mik a várható kihívások, ezeket dolgozza fel a tananyag. A Mesharraynél most pont ennek a tesztje folyik. Pontos pozíció leírást kaptak a jelentkezők, mintha hozzánk felvételiznének, de először végigcsinálják a képzést, majd sikeres próbamunka után jó eséllyel pozitív elbírálást kaphatnak.
Definiáltuk, hogy mely programcsomagoknak, milyen szintű ismeretére van szükség, és ez nekik is jó, mert önmagában például egy 3ds Max képzéssel kevés dologra jut az ember, ha nincs rálátása a teljes folyamatra.
Roppant hasznos ismerni a következő lépést, legalább érintőlegesen azt, ami a mi munkánra épül.
Igen, ez egyfajta kiskapu az élethez. Ha valaki megtanul egy szoftvert használni, akkor sok-sok kopogtatással valahol egy cég ajtót nyithat neki, és az évek során lesz lehetősége felszedni az általunk is keresett univerzálisabb tudást, de az a folyamat lassú.
Most viszont egy szimulált környezetben végigküldjük a hallgatókat a teljes gyártási folyamaton, így belelátnak azokba a fázisokba is, amiket csak jelentős tanulás vagy munkaviszony után ismerhetnének meg.
Így hekkeljük meg az oktatási rendszert.
Igen, az az ellentmondás lett kiiktatva, hogy az iskola ad egyfajta képzést, mi meg valójában teljesen mást várunk, más az igényünk, végül rengeteget kell még nekünk is invesztálnunk a jelentkezőbe a felvétele után.
Most tulajdonképpen a célirányosabb képzéssel kaphatunk olyan embereket, akik azt tudják, amire valóban szükségünk van, mi pedig tisztában vagyunk azzal, hogy ott mit tanultak. Ez egészen más perspektívát kínál mindkét fél számára.
A Mesharray-nek átadtuk több, számunkra szükséges szakmai pozíció leírását, követelményrendszerét. Ők indulásként kiválasztottak ezek közül egyet és felépítették rá az oktatást. Ez a képzés egy válogatott körnek felajánlva már el is indult, az első diákok nyár magasságában fognak végezni, jövő héten pedig egy stúdiólátogatás során megnézhetik, hogy kik vagyunk, hogyan is dolgozunk. Többi szakmai oktatás pedig előkészület alatt van.
Mert egy régi csapat, és nem ez az első kapcsolatfelvételünk egymással, több oktatójuk, vagy volt oktatójuk és diákjuk dolgozik nálunk. Illetve úgy gondolom, hogy nekik is mi vagyunk megfelelőek. Mindketten régi motorosok vagyunk.
Mindezen felül a hallgatóknak is jó kihívás, szép cél lehet bekerülni a Digicbe!
Semmit 🙂 De aki ismeri az eddigi portfoliónkat, az tudja, hogy mire számíthat, ám lehetnek azért meglepetések is, szóval érdemes figyelni a Digicet.
10 év telt el azóta, hogy elkezdtem a “háromdével” ismerkedni, és ez az időszak bőven elég volt arra, hogy tényleg köztudatba kerüljön a szakma. Nekem még meg kellett győznöm a szüleim, hogy ez az egész nem csupán valami hülyeség 🙂 Másik fontos dolog, hogy a tudás sokkal jobban demokratizálódott, sokkal könnyebben, hagyományosabb értelemben vett módon lehet tanulni.
Most már a csapból is a CGI folyik, szóval bele kell ugrani, és aki egy kicsit is azt érzi, hogy nem akar mérnök lenni, hanem valami érdekesebb dolgot szeretne csinálni, az merjen lépni. Bár én szeretek néha a feszes határidők, heves megbeszélések között egy pillanatra megállni és mosolyogni azon, hogy végülis “csak mesefilmeket” készítünk, de valójában iszonyatosan büszke vagyok, hogy aktív részese lehetek mindennek, ahogyan feszegetjük a kortárs technológia határait, évről évre átlépjük a korlátainkat.