Nem sokkal azután, hogy 2011 februárjában visszatértem első japán fotótúrámról a Canon bejelentette a Canon EF 200-400mm f/4 L IS USM Ext 1.4x objektívjét. Ekkor még azt gondoltam, hogy jövőre már ezzel fotózom a madarakat, de még majdnem két és fél évet kellett várni, mire a lencsét elkezdte szállítani a gyártó.
Ezalatt az idő alatt kétszer is alkalmam nyílt kipróbálni a még tesztelés alatt álló optikát. Egy alkalommal élesben is, a németországi Rügen-Bock tartományban fotózhattam vele darvakat és igen meggyőző teljesítményt nyújtott.
Ebben az évben januárban viszont már a saját példányomat próbálgattam a kertünkben és a negyedik japán fotótúrám előtt már ezen a gyutávon készítettem fejben a képeket.
De még mielőtt rátérnék a terepi tapasztalatokra nézzük meg mitől is érdekes a Canon EF 200-400mm f/4 L IS USM Ext 1.4x objektív.
A Canonnál annak ellenére történelme van ennek a lencsének, hogy 32 évvel ezelőtt mutattak be utoljára professzionális telezoom objektívet (ez volt a 82-ben forgalomba hozott Canon FD 150-600mm f/5.6L – a cikk alján kép is van róla).
Ennek oka, hogy a márka fotósai folyamatosan bombázták a gyártót a Nikonnál már második generációját élő 200-400-as lencsét követelve. A Canon viszont meglepő érvekkel, folyamatosan hárított.
A 2011-es bejelentés nem is azért volt izgalmas, mert vérge Nagy Fehérből is lesz 200-400 – hiszen fél évvel előtte már nyílt titok volt – hanem azt a dudort nézte mindenki a bajonett mellett, melyben egy beépített 1.4x telekonverter bújt meg!
A beépített telekonverter nemcsak nagyságrendekkel felgyorsítja és pormentessé teszi az extenderezést, hanem speciálisan erre a lencserendszerre optimalizálták, így jobb optikai és AF teljesítményt nyújt, mint az amúgy rászerelhető, általános EF 1.4x III konverter.
A “forradalmi megoldás” valójában nem új, koncepciójában azonos az 1984-es Los Angeles-i olimpián felbukkanó Canon FD 1200mm f5.6L-el, melyben szintén ott púposkodott egy beépített telekonverter. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Canon ezzel a megoldással extrém módon kiterjesztette az objektív rugalmasságát és garantálta a kiváló optikai minőséget.
Az objektív kikapcsolt telekonverterrel 200-400mm-es gyújtótávolságot kínál végig f4-es legnagyobb fényerővel. A finom ellenállással mozgó kapcsoló kart átbillentve viszont egy 280-560mm-es gyutávú eszközünk lesz, az egész tartományban f5.6 legnagyobb fényerővel. De ahogy előbb írtam, illeszthetőek a hagyományos telekonverterek is. Az EF 2.0x III használatával 400-800mm f8-at kapunk és extrém esetben ekkor is alkalmazhatjuk a beépített konvertert, amivel 560-1120mm f11-es optikánk lesz. Sajnos ez utóbbi esetben minden gépvázon le kell mondanunk az autofókusz lehetőségéről.
Az egészet pedig egy APS-H (1.3x) vagy APS-C (1.6x) képérzékelős vázzal kombinálva csillagászati optikákat megszégyenítő gyújtótávolságokat kapunk.
Néhányan úgy gondolták, hogy ezzel az objektívvel kívánja lecserélni a Canon az öregecske 100-400L-t, de nem ez a helyzet. Sem súlyban, sem fényerőben, sem építési minőségben és persze árban sincsenek egy kategóriában. A leni MTF ábrákból pedig kierül, hogy hasonló a helyzet a képminőség terén is. Ennek a lencsének az optikai teljesítménye sokkal közelebb áll a fix Nagy Fehérekéhez, ami igen komoly dolog egy zoom lencsétől.
A műszaki adatokból kiderül, hogy 4 stoppos képstabilizátor került ebbe a szerkezetbe is, ahogy az összes új Canon nagytelébe. Ezenkívül megkapta a 300mm/400mm f2.8L IS USM II optikákban debütáló 3. típusú stabilizálási módot is.
Míg az első kettő mód hagyományosan működik (1-es: a függőleges és vízszintes tengelyen is stabilizál, 2-es: csak a függőleges tengely mentén stabilizál), addig a 3. lehetőség során az optika “eldönti”, hogy melyik tengelyt kell stabilizálnia az optimális képminőséghez. Annak ellenére, hogy hallható a megszokott “stabi hang”, ilyenkor a stabilizátor valójában nem működik, csak az exponálás pillanatában válik aktívvá azokon a tengelyeken, melyek mentén stabilizálni szükséges a témát. Nagyon jól alkalmazható irányát változtatgató, mozgó témáknál.
Az optika fókusza nagyon precíz és csendes de sajnos kiált egy legújabb gépvázért. Az f4-es legnagyobb rekesznyílás autofókusz során hátrányt jelent egy f2.8-as fixhez képest, de egy 1Dx vagy egy 5Dmk3 esetében ez a különbség majdnem eltűnik. Viszont hiába kapott látszólag azonos fókuszrendszert ez a két utóbbi gépváz, az 1Dx rangjához méltóan ezen az objektíven is látványosan jobban teljesít. Az extender használata – ahogy minden optikánál – érezhetően ront az AF teljesítményén.
Ez az objektív is varifokális, ami bosszantó fókuszvesztéssel jelentkezhet a követő fókuszálás közbeni zoomolás során. Viszont a 2 méteres közelpont igen látványos.
Annak ellenére, hogy a Canon az 1Dx-el vagy az 5Dmk3-al javasolja párosítani az optikát, előfordulhat, hogy régebbi gépvázat akasztunk a végére. A gyengébb autofókusz teljesítményen túl, ebben az esetben oda kell figyelni arra, hogy élőkép módban, működő stabilizátornál vagy kártyára írás közben ne billentsük át az extender karját, mert ez megzavarhatja a gépváz működését!
Már a hivatalos tesztelés során többen megfogalmaztuk azt az észrevételt, hogy nem szerencsés felcserélni a zoom és a fókuszgyűrű sorrendjét. Az előre helyezett zoomgyűrű egyrészt kavarodásra ad lehetőséget, másrészt kesztyűben kezelve könnyen összefoghatjuk a focus preset gyűrűjével ami meglepő anomáliákhoz vezethet. Arról nem is beszélve, hogy izmosabb kollégák kézből is fotóznának vele, ekkor pedig esély sincs elérni a messzi zoomgyűrűt.
Az extender kapcsoló karja is jobb helyen lenne a másik oldalon, ahol a jobb kéz ujjaival egyszerűen át lehetne kapcsolni és nem kellene fogást váltva keresgélni a bal kézzel, ami kézből fotózva egyszerűen nem lehetséges. Az ideálisabb kompozíció miatt én gyakran meglazítva hagyom az állványgyűrűt, de ilyen esetben a masszív zoomgyűrűt eltekerve könnyel elfordul az egész felszerelés. Nem lehet mást tenni, mint kivízszintezni a horizontot, meghúzni az állványgyűrűt és reménykedni benne, hogy ez lesz az ideális a kompozíció szempontjából.
A zoom objektív támasztotta újfajta követelményeket viszont könnyű megszokni és gyorsan élménnyé válik a fotózás. Soha nem látott, egzakt pixelek kerülnek a képérzékelőre.
Aki a bejelentéskor azt gondolta, hogy ez az objektív csak kicsivel lesz drágább, mint a konkurencia megoldása, annak nagyot kellett csalódnia. A termék legfájóbb pontja a közel 12000 eurós árcédula, ami felveti a kérdést, hogy ezért az összegért nem érdemesebb e egy EF 400mm f2.8L IS II USM-et vásárolni gyorsabb fókusszal, nagyobb fényerővel, szebb háttérelmosással?
Minden a felhasználáson múlik. Ez a lencse a legjobb fix nagytelék képminőségét ötvözi a zoom optikák rugalmasságával. Egy fotós számára pedig nem csak az számít. hogy a téma rajta legyen a képen, aztán majd valahogy kivágja a kompozíciót, hanem maga a kompozíció, a megörökített hasznos pixelek száma, melyek meghatározzák, hogy mekkora művésznyomat készülhet abból az alkotásból. Kekkonshiki című képem nem készült volna el a 200-400 nélkül.
