A Kottaro marshland az a része Hokkaidónak, ahová a legtöbb fotós nem tud eljutni, aminek okáról már írtam korábban, így nem ismétlem magam. Mi viszont eljutottunk 🙂
Az előző este a csapattal megbeszéltük, hogy kicsit más lesz a program, nem megyünk ki még napfelkelte előtt a darvak alvóhelyére - az előző napokban remek napfelkeltés képeket készítettünk ott - hanem új helyszínt keresünk és felderítjük a Kottaro lápot.
A Kottaro szolgál költőhelyül a Hokkaidón élő Japán darvaknak. Egy dús növényzetű, magas dombokkal tagolt lapály. Egyetlen picike út vezet keresztül rajta. Izgultunk is, hogy a hó miatt nehogy járhatatlan legyen.
Reggel elindulva hamarosan ráfordultunk a Kottaróhoz vezető útra. Izgalmunk felesleges volt, végig jól járható. - nyugtáztuk és haladtunk tovább. Egyik kanyar után vesszük észre az első embert, mióta elindultunk. Egy fotós! Kiszállunk, megnézzük mit talált.
Hideg van, mindannyian jól be vagyunk bugyolálva. Ő is és mi is. Ohayōgozaimasu! - üdvözöljük, mire felém fordul és a japánokra egyáltalán nem jellemző közvetlenséggel megragadja mindkét kezemet és: AAAAAAAAAAAAA, Gabor-san, EEEEEEEEEEEEEE, Ohayōgozaimasu! - mondja mély torokhangon, jól elnyújtva az utolsó 'a' hangot és meghajol. Ekkor veszem észre, hogy barátunk nem más, mint az első utunk során megismert Wada san. Ismert japán természetfotós, aki nagyon sokat segített már a környék megismerésében.
Az útról eltekintve a vékonyan befagyott Kussharo folyó kanyarog szabálytalanul. A nap első sugarai finoman végigkócolják a vízparti nádat, megérintik a jég felszínét, aranyfénnyel ébresztve az énekes hattyúkat. Ideje elővenni a felszerelést.